Adatvédelmi Szabályzat A Semmelweis Kft. (székhely: 1085 Budapest, Üllői út 26., a továbbiakban: Szolgáltató, vagy Adatkezelő, vagy Társaság), magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmá...
Egy izraeli vállalkozás olyan akkumulátort fejleszt, ami versenybe száll a hagyományos tankolások idejével. A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig. "Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a 'távolsági szorongást', vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán" – nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf találmányukról. Négy jelentős nemzetközi befektető támogatja a StoreDot fejlesztését: a Daimler német autógyártó, az Egyesült Királyságból a British Petroleum, a dél-koreai Samsung is beszállt és a japán TDK elektronikai vállalat. Myersdorf 2012-ben alapította meg vállalkozását, amely korábban, az autók meghajtását biztosító akkumulátorok előtt telefonokon, drónokon és elektromos rollereken tesztelte újfajta akkumulátorait.
Az OptiMate akku töltő TM 2, használatával minden akkumulátor élettartama meghosszabbítható, teljesítménye jelentősen növelhető, még akkor is, ha járművét nem használja naponta. - Meghosszabbítja az akkumulátor élettartamát - Folyamatosan az akkura csatlakoztatva tartható - Zárt, időjárásálló készülékház - Használható bármilyen 12V-os savas ólomakkumulátorhoz, gondozásmentes akkuhoz, AGM, és spirálcellás akkukhoz 3-96 Ah-ig Az OptiMate TM 2, használatával minden akkumulátor élettartama meghosszabbítható, teljesítménye jelentősen növelhető, még akkor is, ha járművét nem használja naponta. Használja a mellékelt SAE-71 kábelkészletet az akkumulátor és az OptiMate 2 összekapcsolásához, ha hosszabb időre (pl. télre) kívánja a járművét leállítani. Az OptiMate 2 nemcsak felméri akkuja állapotát, hanem teljesen feltölti, majd 100%- os készenlétben tartja, mindezt a túltöltés veszélye nélkül. Ezek mellett, ha van, a riasztó, kijelző, fedélzeti számítógép, stb. áramigényét is kiszolgálja. Az OptiMate 2 ideális a kis fogyasztók készenléti áramának biztosítására, az akkumulátor csepptöltésére, ugyanakkor képes azonnal normál töltésre is kapcsolni, ha a készülék egy nagyáramú fogyasztó bekapcsolódását érzékeli Az OptiMate 2, egy igazi inchCsatlakoztasd és hagyd rajta inch típusú 12V-os akkumulátor karbantartó berendezés.
Szinte nem telik el hét, hogy ne jelenne meg egy újabb hibrid vagy tisztán elektromos visszahívási hullám tűzveszélyesség miatt. Most a BMW a soros, miután fény derült egy gyártási hibára az akkumulátor beszállítójuknál. Amilyen ütemben lökdösik egyre inkább a villanyosítás felé a szabályozások a gyártókat, úgy vétenek azok egyre több hibát. Ez egy természetes dolog, hiszen a tempóval együtt a hibafaktor is potenciálisan megugrik ilyenkor. Talán ezzel lehet magyarázni a mostanság kirajzolódó bakikat elektromos fronton. Volt itt már az elmúlt időszakban szoftveres hiba miatt eltolt premier (Volkswagen ID. 3), menet közben letiltó áramkör (Polestar 2) és több kigyulladásos eset is ( Ford Kuga hibrid és Hyundai Ioniq). Most csatlakozik a sorhoz a BMW is, miután kiderült, hogy szintén tűzveszélyessé válhatnak a hibridjeik ha valaki teljesen feltölti őket. Már pedig miért ne tenne ilyet a tulajdonos.. Szóval egy belső vizsgálat világított arra, hogy az idén január és szeptember között legyártott hibridjeik között lehetnek olyanok, melyekhez hibás akkumulátorokat szállított le a Samsung.
Ezeket meghúzva már előre is dőltek az ülések. Van 12V-os csatlakozó is, valamint további hely a padlózatban a töltőkábeleknek és az elsősegély csomagnak. Új Peugeot 3008: milyen újítás történt meghajtás fronton? Tesztautóm a "Hybrid225" volt, ami annyit jelent, hogy 225 lóerő az egyetlen villanymotorral kiegészített összteljesítmény. A konnektoros hibridekből ott van még a "Hybrid4 300", ami magától értetődően 300 lóerő. A 4-es szám pedig az összkerékhajtást jelenti. Utóbbiban a Peugeot 1, 6 literes turbós benzinmotorja jár, ami összesen két elektromotort kapott kiegészítésként a tengelyekre. A Hybrid225-be ugyanez az 1, 6-os turbós motor került, viszont abban az esetben csak elsőkerék-meghajtásról van szó. A Peugeot kisebb teljesítményű hibridje kifinomult vezetési élményt kínál és képes még lemerült akkumulátorral is észszerű üzemanyag-hatékonyságot eredményezni. Ebbe az autóba is a 13, 2 kWh-s akkumulátor került, ami sok más PSA-konszern-beli plug-in hibridben is szerepel. WLTP-szabvány szerint 100%-osan elektromos üzemmódban 59 km-t képes megtenni az új Peugeot 3008 PHEV.
Poranen szerint a vállalkozás elején rendkívül egyszerű óriási hibákat véteni, például elfogadni egy rossz ajánlatot. Éppen ezért nagyon fontos a körültekintő döntéshozatal és a türelem. TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS Forrás: Debreceni Egyetem Az eddigieknél háromszor hatékonyabb vírusmentesítési eljárást fejlesztettek ki a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjának és az AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének kutatói. Az új vetőmagkezelési módszert a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szabadalmi oltalom alá helyezte. A burgonyatermesztésben kiemelkedő jelentőségű az egészséges vetőgumó használata. A burgonyát fertőző és a vírusos vetőgumóval is terjedő betegségek ugyanis akár 80%-os termésveszteséget és jelentős minőségi romlást is okozhatnak. - Az egészséges vetőgumó-előállítás alapja a fertőzött növények laboratóriumi körülmények között történő vírusmentesítése, majd a kezelt alapanyagok szövettenyésztéssel történő felszaporítása. Ez a növénybiotechnológiai eljárás a mindennapi mezőgazdasági gyakorlat része – mondta el a Dobránszki Judit, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjának vezetője.
Ez az 50%-os kitöltési tényezőjű periódusidő megelőzi a gondozásmentes (zárt) akkuk elektrolit-veszteségét, minimálisra csökkenti a gondozásigényes (vízzel utántöltendő) akkuk vízveszteségét, és segít a rendszertelenül használt akkuk élettartamának növelésében. A 30 perces lebegő töltés alatt a készülék, a biztonságos 13, 6V-os szinten állandósítja a feszültséget, lehetővé téve ezzel a teljes töltöttség elérésé, valamint ellátja az akkura kapcsolt kisebb fogyasztók áramigényét és kompenzálja az akku önkisülését. Az ezt követő 30 perces pihentető periódus alatt a töltés teljesen leáll és az OptiMate 2 folyamatos feszültségmérésre kapcsol. Ha a zöld LED ég, az akku jó, használható és fel is van töltve. Ha a kapocsfeszültség egy bizonyos szint alá esik e fázis alatt, a program visszatér a normál töltés fázisra. 5. Interaktív készenlét. Ebben a fázisban az akku már teljesen feltöltődött. Ha ekkor valamilyen nagyobb fogyasztó bekapcsol, és a kapocsfeszültség leesik, az OptiMate 2 a normál töltési fázisra kapcsol.
Kiket érint a változtatás? Azoknak, akik olyan járművet tartanak, amit idényszerűen használnak, nekik érdemes volt még a határidő előtt betárazni a "klasszikus" akkumulátorból, hiszen ennek előnye az, hogy a felszavazás előtt az akkumulátorban található cellák addig, amíg nem érintkeznek a savval, és nem indulnak be a kémiai folyamatok, gyakorlatilag hibernált állapotban maradnak, és ez nem befolyásolja élettartamukat. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a felhasználó maga dönti el, hogy a megvásárolt akkumulátorát a felsavazással mikor aktiválja. Nekem még a rendelet hatályba lépése előtt sikerült vennem egy hagyományos, savas kiszerelésű akkumulátort. Hiszem, hogy a szakszerű beüzemeléssel, és időt hagyva a különböző munkafolyamatokra, mint a felsavazás utáni "pihentetés", és egy üzembe helyezés előtti töltés, megadjuk a lehetőségét annak, hogy pár évig kiszolgáljon bennünket az akksink. Mivel kereskedői oldalról nem látok bele a törvénymódosításba, ezért egy akkumulátorokat is forgalmazó alkatrészkereskedés üzletvezetőjét hívtam segítségül, ahol az eladó mondja el a változtatás végfelhasználókra vonatkozó részleteit: Mit kell tudni erről a szabályozásról a gyakorlatban, és mit érez ebből a végfelhasználó?
MOTOR akkumulátorát INGYEN házhozszállítjuk, ha régi AUTÓ- VAGY TEHERAUTÓ akkumulátort futárszolgálatunknak átadja! Rendelését követően felvesszük Önnel a kapcsolatot. Motobatt YT12A-BS akkumulátor (gondozasmentes) Feszültség: 12 V Kapacitás: 10 Ah Inditóáram: 175A Áramerősség: 1 A Csatlakozó: J type Méretek: 152 x 88 x 106 mm FELTÖLTÖTT ÁLLAPOTBAN KÜLDJÜK! Legyen Ön az első, aki véleményt ír!